Oktatóink

Bertók Varga Viktória vagyok, 2008-ban kezdtem a jógaoktatással komolyabban foglalkozni, 2010-ben végeztem a Magyar Jógaoktató Szövetség akkori elnökének szervezésében megvalósult hatha jóga oktató képzésen. Ezután sok éven keresztül gyakorlással és több kiegészítô tanfolyammal bővítettem tudásom. Megismerkedtem a test, lélek és szellem hármasának harmóniáját megőrző technikákkal és az indiai védikus tudományágakkal, melyek mindennapjaim részeit képezik. A Bhaktivedanta Hittudományi főiskolán megtanultam az ayurvédikus terápia és fitoterápia elveit. Ennek kiegészítéseként ayurvedikus masszőrként végeztem, melyek segítségével egyéni testtípusra vonatkozó speciális kezeléseket tudok végezni a hozzám érkezők számára. Egy nemzetközi képzés keretein belül tantra masszázs terápiát és több női terápiás gyógyító kezelést is elvégeztem, mely a finom érzékelés gyógyítását, valamint a testi, lelki megynyílást segíti. Vízi relaxációs kezeléseket végzek ( Watsu, Healing Dance, Aichi- vízi jóga) az elme lecsendesítésére, melyek segítségével a fizikai test egészséges állapota is visszaépíthető a terápiás meleg vízben. Nemzetközi SUP jóga oktatóként a vízen is tartok SUP jóga órákat, melynek segítségével a víz ringatásának jótékony hatásai mellett, az egyensúlyérzék is fejleszthető, mindezt egy szabad és természetes környezetben. A lelki- és életvezetési tanácsadást a jógapszichológia, pszichológia, coaching, ThetaHealing és Source Memory Healing technikák segítségével végzem, melyek mindegyike az agyban levő tudatalatti hitrendszerek felkutatását és azok gyógyítását célozza. 2016-ban a tanítványaim támogatásának köszönhetően jelöltek a Jógarádzsa Kiválósági Díjra, mely óriási megtiszteltetés az itthoni jógaoktatók számára. A jóga mindennapjaim szerves része, szerettem volna tovább bővíteni gyakotlati és elméleti tudásom, így volt szerencsém egyenesen a jóga szülővárosában Indiában Mysore-ban elvégezni egy haladó oktatói képzést, ahol az ashtanga, hatha, vinyasa, acro yoga, kismama jóga, gyerek jóga ágazataiban is elmélyült tudást szereztem, így egyéni- és csoportos órákkal várok minden érdeklődőt. Rendszeresen tartok meditációkat, női terápiás foglalkozásokat és a védikus tudományokból workshopokat melyek elméletét átadva segítek a hozzám érkezőknek, hogy a hétköznapjaikban is kiegyensúlozottak legyenek. Mindezekkel és a jóga elméleti- és gyakorlati tudományágainak tudásával segítek mindazoknak, akik a testi, lelki és szellemi egészség megőrzését egyaránt fontosnak tartják.